Partos Dorka
fuvolatanár
Partos Dorka vagyok, 2002-ben születtem, Esztergomban. 5 éves korom óta zenélek, sok furulya, fuvola és kamarazenei versenyen vettem részt, és értem el eredményeket. A Dorogi Erkel Ferenc Zeneiskolában először furulyázni, majd fuvolázni tanultam Lőrinczné Csizmadia Katalintól. Ezek után a Weiner Leó Zeneművészeti Szakgimnáziumban, Horgas Eszternél folytattam tanulmányaimat. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának hallgatója vagyok, itt Dr. Drahos Béla a főtárgytanárom. Az elmúlt évek alatt sok lehetőségem volt zenekarokban, kamaraformációkban, szólistaként és a GlobART Társulat tagjaként kipróbálni magam. Tanáraim példáját követve a jövőben is úgy képzelem el, hogy a tanítás mellett szeretnék aktívan koncertezni. Elengedhetetlennek tartom, hogy használjuk a képzeletünket zenélés közben. Minden darab egy-egy történet, amit hangszerrel mesélünk el.